DUO SYSTEM HIBRIDEK AZ RAGT-TÓL

Közzé a 2024. December 13
Az RAGT Vetőmag Kft. immár 18 éve van jelen a magyar szántóföldi vetőmag piacon. Működését 2006 júliusában indította, s azóta szinte folyamatosan hoz valami újat, valami innovatív megoldást a termelők részére. Ennek köszönhető, hogy kukorica és napraforgó hibridjei mára közismertekké váltak, és folyamatos az innováció, ennek legjobb példái az OPLIT, a Vigor Plus, a Secure density programjaink, és a Fortify csávázás. A Duo System® technológia ugyan már nem új a piacon, mégis elmondhatjuk, hogy egy olyan megoldást kínál a kukorica termesztők részére, ami nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen megoldható a Magyarországon mára 4. legelterjedtebb kukorica gyomként számon tartott fenyércirok elleni védelem. A RAGT Duo System hibridjei mára piacvezetővé váltak ebben a szegmensben, ami azzal a felelőséggel is jár, hogy évről évre új és jobb hibrideket bocsásson a termelők használatára.

Világszerte egyre nagyobb problémát okoz a gyomirtószer rezisztencia. Mára a világ jelentős szántóföldi növénytermesztéssel bíró országaiban több tucatra tehető azon gyomok száma, melyek legalább egy hatóanyagra rezisztensek. Ennek egyik szomorú példája Magyarországon a fenyércirok (Sorghum halepense), mely egyes országrészekben (Tolna, Fejér, Baranya megyékben) szinte megoldhatatlan probléma elé állította a kukorica termesztőket 2005-től kezdődően. Ahol több éven át maga után termesztik a kukoricát szinte törvényszerű a megjelenése és az ellene való védelem évről-évre nehezebb.

           

Hazánkban az 1990-es évek elejétől, jó hatékonysággal és nagy felületen alkalmazzák a nikoszulfuron, rimszulfuron, majd a foramszulfuron hatóanyagokat tartalmazó szereket kukoricában, magról kelő és évelő egyszikűek elleni védekezésre is. 16  éve, hogy Tolna megye egyik gazdaságában a felsorolt hatóanyagok fenyércirok elleni hatásának csökkenését, ill. elmaradását észlelték. Gracza Lajos, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának növényvédelmi herbológusa kísérletekben azonosította a fenyércirok előbb említett szulfonil-karbamid hatóanyagokkal szemben ellenálló biotípusát. Ezen ellenálló biotípus mára a dél-dunántúli megyékben már több 10 ezer hektáron fellelhető, de az ország más megyéiben is felszaporodóban van.

Erre a problámára ad megoldást az RAGT Vetőmag Kft. portfoliójában évek óta forgalmazott Duo System® kukorica hibrideknek azon kivételes tulajdonsága, mely lehetővé teszi az állomány permetezést szelektív egyszikű írtó herbiciddel, a BASF által forgalmazott cikloxidim hatóanyagú Focus Ultrával. Ezzel a technológiával minden nehezen, vagy más módon egyáltalán nem írtható egyszikű gyom (nád, csillagpázsit, fenyércirok, stb.) leküzdhető a kukoricában. A kukorica hibridek Duo System® változatai – a hozzáadott tulajdonság kivételével – teljes mértékben megegyeznek az alapváltozatú hibridekkel, hiszen másképpen nem kaphatnak forgalmazási engedélyt.

 

 

A DUO hibridek termesztése nem jelent kompromisszumot a termést illetően, hiszen bizonyított tény, hogy ezek a hibridek felveszik a versenyt a legnagyobb terméspotenciálú anyagokkal is.

Kiváló búzaelővetemény, de megkésett vetésekben is bizonyított az RGT EXXKI DUO, mely a 310-320-as FAO csoport legelején található. Az extenzívebb technológiákban, és közepesnél gyengébb talajokon is átlag felett teljesít a RGT ZANETIXX DUO. Folyamatosan, évről-évre jó eredményeket ad a 380-390-es FAO kategória elején a RGT FUTURIXX DUO. A 400-as FAO kategória késői szegmensében található az RGT CADIXXIO DUO a jó termőhelyek csúcstermésekre képes hibridje, míg az RGT LEXXTOUR DUO a gyengébb körülmények között is kiválóan teljesít! 2023-ban új anyagként bizonyította tudását nagy tejtermelő gazdaságokban az RGT EXXEMPLAIR DUO, és az RGT ELARAXX DUO, melyek mind mennyiségben, és minőségben kiváló siló eredményeket produkáltak, a le nem silózott területeken pedig 10 tonna feletti szemes termést.

Ugyanakkor az RAGT gondot fordít arra, hogy a portfóliót folyamatosan korszerűsítse, így 2025-ben két új hibriddel az RGT ODILIXX DUO-val (FAO 400-420), és az RGT VOLTIGE DUO-val (FAO 460-480) bővül a kínálat. Mindkét hibrid utóbbi két éves teljesítménye felülmúlja a vele azonos tenyészidejű hibridek teljesítményét! 2026-ban további új DUO hibridek várhatóak, a kiváló RGT PRODUXXION és RGT ALEXX alap hibridjeink DUO változatai.

 

Beregi Endre

RAGT Vetőmag Kft.